2014. február 27., csütörtök

Prológus

Tegnap történt egy kis technikai baki, nem volt internet, miután visszajött, nem töltötte be a blogspotot, szóval nem tudtam a szereplőket felrakni, de próbálom ezt a mai nap folyamán orvosolni. 
De itt a prológus, és kissé idegesen fel is teszem, remélem elnyeri a tetszéseteket!

Callum ajkai forróak, ahogy a számhoz érnek libabőrös leszek, hiába érzem magam túlságosan is felhevültnek. Kezei végig siklanak a mellemen, alig egy pillanatra megállapodva, majd egészen a csípőmig ereszkednek le. Hátra dönt az ágyon, hagyom, hogy tovább csókoljon.
Érzem, ahogyan az idő sűrűsödni kezd, ragacsos masszává válik körülöttünk, amíg meg nem keményedik.
A tenyerem a hajában kalandozik, az ujjaimat végig húzom a fülétől induló vonalon, egészen az álláig. Egyenesen a szemeibe nézek. Szeretem a szemeit, annyira őszinték és kifejezőek, mint egy gyermeké. Muszáj elmosolyodnom, amit ő nem röstell viszonozni. Érzem, hogy boldog vagyok, ilyen egyszerűen, minden túlbonyolítást, és szócséplést mellőzve.
Callum a torkához kap, az öklendezésének hangja visszaverődik a falakról, bénító súlya van. Elkapja a csuklómat, ahol az ujjai hozzámérnek, elfehéredik a bőröm, az övéi is. Megpróbálom lefejteni az ujjait, minden egyes másodperccel hangosabban zakatol a szívem. Ijedten ugrok el, amikor a másik kezével is utánam kap, az asztalon heverő mobilhoz, és ahogyan a mentők számát ütöm be, a hátát simogatom, miközben ő szabad kezemet görcsösen rángatja. 
A tehetetlenség rám telepszik, majd méregként csorog az ereimben. A másodpercek nem akarnak eltelni, minden levegővétel nehezebb lesz. 

A mentős rám néz, majd Callum élettelen szemeire, mozdulatlan testére, ami még mindig belém kapaszkodik. 
— Gyere kislány — arrébb akar húzni, de képtelen vagyok elengedni Callumot. Tovább ölelem, míg beszélgetés zaja, kiáltások, az én kiáltásom, és hisztérikus sírásom szűrődik be a világomba. Tompán, egészen távolról. 
Végül valaki felrángat, kába, lógó kezeimbe nyomja a nadrágom, egy női kéz pedig az ingem gombjait teszi rendbe. Nem vagyok képes ezzel törődni, sőt, csak most furakszik be a tudatomba, hogy eddig szinte meztelenül ültem egy idegen férfi társaságában. Ezen nevetnem kell, a saját, kurva nagy szerencsétlenségemen, hogy még most is képes vagyok kínos helyzetbe hozni magamat.

10 megjegyzés:

  1. Drága Ruta!
    Hagy ne mondjam, engem már a fülszöveg is rettenetesen lázba hozott, mérhetetlen kíváncsiság kerített hatalmába. Milyen képességet birtokol Eva? Honnan örökölhette ezt? Ilyen, és hasonló kérdések százai zakatoltak d fejembe, ám sajnos - vagy épp szerencsére -, ezekre a válasz nem azonnal zúdul a nyakunkba, csak apránként.
    A prológus is igazán érdekes volt, bevallom, rövidnek találtam. Kár, hogy ilyen hamar vége lett, olvastam volna tovább is. Remek hasonlatok, a szókincsed változatos. A végére az önirónia teljesen telitalálat lett, szegény Eva.
    Már bátran kijelenthetem, hogy fanatikus lettem. Epekedve várom a első részt!

    Ölel,
    Lucinda

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Lucinda!
      Jesszusom, annyira, de annyira jól esnek a szavaid, hogy az hihetetlen. Megígérem, hogy szép fokozatosan minden ki fog derülni, de próbálok majd egy-egy utalást elrejteni a fejezetekben.
      Igen, tudom, hogy elég rövid lett, de próbálom a további fejezeteket jóval hosszabbra írni. Nagyon szépen köszönöm a dicséreteket. Próbálok sietni az első fejezettel!

      Ölel,
      Ruta

      Törlés
  2. Drága Ruta!
    Hű, hát ez valami elképesztő! Komolyan, az a tehetség ami benned van, és amivel nagyon szépen bánsz lenyűgöző, borzalmasan jó hasonlatokat írsz, és gyönyörűen írsz körül minden mozzanatot! Habár a prológus rövid volt, imádtam, a fülszöveg pedig valami csodálatra méltó, és egyáltalán nem túlzok! Máris kedvencemmé vált ez a történet, rengeteg kérdés kavarog a fejemben de tudom, hogy még nem adnál rá választ, szóval türelmesen várok.(:
    Várom a következő részt!
    Sok puszi,
    Vivian

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Vivian!
      Csak irulok-pirulok, komolyan, rák lettem, mire végig olvastam a kommenteket. Ez igazán megnyugtat, mivel egy ideig gondolkodtam, hogy újra írom a fülszöveget, mivel nem voltam vele megelégedve. Jaj, nagyon aranyos vagy, köszönöm szépen.
      Remélem az is tetszeni fog!

      Ölel,
      Ruta

      Törlés
  3. Drága Ruta!
    Nem tudok mást tenni, mint csatlakozni az előttem szólókhoz - zseniális volt! Nagyon szépen fogalmazol, élmény volt olvasni :) Mi mást írhatnék még? Imádtam! <3
    Üdv, Bronwyn

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Bronwyn!
      Köszönöm szépen, ilyenkor érzem, hogy valamiben jó is vagyok.

      Ölel,
      Ruta

      Törlés
  4. Drága Ruta, megjött Fairy Freak és ha nem haragszol meg, el is mondja a véleményét! :)
    Az egész blog valami lélegzetelállító, már akkor megragadott, mikor még csak a fülszöveg volt fent. Nem kételkedem abban, hogy eme blog nem hiába került fel az "imádom blogok" listájára, melyet bárkinek bátran merek ajánlani, eltekintve attól, hogy még csupán a prológus van fent.
    Amit imádtam. Rövid, mégis érdekes, megfogó, és lényegre törő prológust olvashattunk, olyat, amilyet csak kevesek tudnak, ehhez pedig szívből gratulálok neked! Csak így tovább, én bízok benned, hiszen elképesztő vagy! :) <3 <3
    Puszi: Madison G. Wyla (Alias Fairy Freak)!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Madison!
      Sosem haragszom meg azért, ha valaki elmondja a véleményét, sőt nagyon örülök neki.
      Jaj nagyon szépen köszönöm, igazán megtisztelő ilyet hallani.

      Ölel,
      Ruta

      Törlés
  5. Drága Ruta!

    Én is csatlakozom az előttem szólókhoz, mind a fülszöveg, mind a prológus lenyűgözött! Imádtam minden egyes sorát, de tényleg!
    Nagyon kíváncsi vagyok, mi lehet Eva képessége, és már van is pár halvány sejtésem. Bár úgy érzem, erre csak soká fog fény derülni, de legalább addig is izgulhatok:) Már alig várom a folytatást!

    Csók, Elena Brame

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Elena!

      Jaj iszonyatosan köszönöm, annyira aranyosak vagytok, hogy az nem igaz!
      Ú mi a sejtésed? Nagyon kíváncsi vagyok rá. Igyekszem vele!

      Ölel,
      Ruta

      Törlés